Országimázs

A minap az index közölt egy összeállítást arról, hogy mennyibe is került nekünk ez a vizes vb. A konkrét számok nem is érdekesek, a lényeg az volt, hogy mennyi olyan kiadás volt, aminek az ellentételezését és értelmét nehéz megfogni. Ebből a szempontból kiemelkedő "alkotás" volt az ugrótorony a Batyin. Ha már a politikában is csak egy színjáték díszletévé vált a parlament, miért ne lehetne az a vb-n is (pl. egy esemény háttereként), gondolta a tervező, és ezért került oda a torony ahová. Az ominózus összeállításban ennek értelmét is az országimázzsal magyarázták. Jól hangzik, megfoghatatlan, így itt a "közpénz jelleg elveszése" kevésbé érhető tetten. Na de mindegy, ez nem egy politikai tárgyú blog, lássuk, miért kellett ez a felvezetés...
Történt ugyanis, hogy a cégnél egy néhány napos kiruccanást kell tennem a friccekhez, persze mikor máskor, ha nem a nyár kellős közepén, amikor az ember legszívesebben a családjával lógatná a lábát és a pecát a Balcsin. Ha már lúd, legyen kövér, mindezt három nappal előbb közölték, mint ahogy indulnom kellett volna. A meló hétfőtől Münchentől egy köpésre, Fürstenfeldbruckban van (nem, nem a Szentgotthárd melletti Fürstenfeld az, először én is örültem mikor meghallottam a munkahelyemen). Ha Budapest-München út, akkor négy lehetőség van: kocsi, busz, repülő, vonat, nekem ez utóbbi volt a választásom, nem sok kedvem lett volna 30 fokban vezetni/buszozni, de a ferihegyi terminál nélkül is elég jól megvagyok már egy ideje. Szóval megvetettem a vonatjegyet és összedobtam az útipoggyászt, és irány Bajorország, a jó sörök hazája. Az asszony nem volt túl boldog (én sem túlzottan), és mivel a hétvégére a cápás állatkert volt betervezve, annak ellenére, hogy a Keletiből terveztem az indulást, végül Kelenföldön szálltam fel. Eleve a délutáni első vonattal terveztem az utazást, az 2-kor indul Kelenföldről, így csomagokkal mentünk a Camponába, ahonnan egyből irány Kelenföld.
A Kelenföldi pályaudvar P+R ellátása (a 4-es metró miatt) elég jó, Őrmezőn és az Etele téren is rengeteg parkoló van, amelyeket hétvégén a kutya sem használ. Kicsit korán érkeztünk, az őrmezei oldalt választottuk, innen egy kulturált üvegkalickán és folyosón lehet eljutni az aluljáróba. (Ha valaki nem ismeré annyira Kelenföldet: két aluljáró van, az egyik az "eredeti" MÁV által épített és fenntartott, minősíthetetlen állapotú, a másik pedig az újabb, BKK által az M4 építésekor kialakított, viszonylag európai. A kettő párhuzamosan fut a sínek alatt, de mintha csak két párhuzamos univerzum lenne.)
Leértünk az aluljáróba, ahol iszonyatos zsibvásár fogadott, tele volt bőröndös turistákkal. Na, mondtam is magamban, itt legalább nem kell szégyenkeznünk, ráérünk majd akkor, ha elkeverednek az állomásépületbe, a belváros valamelyik aluljárójába, vagy esetleg a 3-as metróba. Csodák csodájára az aluljáró tele volt sárga MÁV Start mellényes alkalmazottakkal, akik a jegyautomaták előtt kígyózókat segítették. Mivel diákmunkások voltak, és nem a MÁV saját alkalmazottai, így szintén nem kellett szégyenkezni, az előttünk bizonytalankodó Japánokat is egészen jól eligazították. Itt a családtól búcsút vettem, mert még 30 perc volt a vonat indulásáig.
Annak ellenére, hogy az aluljáróra nem lehetett panasz, igyekeztem mielőbb a felszínre jutni, mivel az embertársaimnál azért szívesebben nézegetem az induló-érkező vonatokat. Kelenföld ebből a szempontból is jó választás, itt azért még ilyenkor is történik valami. Bámészkodásomat egy zaklatott német család férfitagja szakította félbe. Ijedt arccal vázolta a szituációt: leszálltak a vonatukról, lementek az aluljáróba, mivel volt még idejük, vettek ezt-azt, majd a korábban kinézett vágányra feljöttek és vártak, de egyszer csak bemondták, hogy a vonat nem arra, hanem a 10-es vágányra érkezik. Ezt persze ők nem értették, hiszen belföldi vonat lévén csak magyarul mondták be, naná. Amikor látták, hogy az ott várakozók csapatostul megindultak, kérdezősködni kezdtek, hogy mit mondtak be, végül az egy másik utas fordította le nekik. Amikor lementek az aluljáróba, akkor jött a következő meglepetés: a korábbi csilli-villi aluljáró eltűnt, és egy másik aluljáróban találták magukat. Nem baj, gondolták, és rohantak a nagyobb számok irányába, csakhogy az 5-6-os szám után sokáig nem volt feljáró, egyszer csak a 14-es következett, a köztes vágányokat elvitte a cica. Gyorsan felvilágosítottam, hogy Magyarország gazdag ország (vagyis inkább Németország, hiszen nagyrészt ők finanszírozzák ma is a főterek letérkövezését), így nekünk két aluljárónk is van és szerencsétlenségükre ők másodszorra a "retro" aluljárót találták meg, ahonnan viszont a 7-10 vágányok nem érhetők el. Teccik érteni ugye? A MÁV nem tart fenn olyan aluljárót, amin keresztül az összes saját (!) vágánya elérhető. Bele sem tudok gondolni, mi lenne, ha pl. Tarlós úr végleg összerúgná a port a kormánnyal mondjuk a 3-as metró kapcsán és lezárná a saját aluljáróját bosszúból.

Ebből kellene egy külföldinek rájönni, hogy mi is van. Magyarként sem könnyű.

No mindegy, német barátainknak ez most mellékes, mivel a vágánycsere a vonat érkezése előtt 3-4 perccel dőlhetett el, az új aluljárón is nehezen érték volna el a vonatukat, ugyanis a "tolmács felkutatása" is belekerülhetett néhány percükbe. A mondandómban pont ott tartottam, hogy menyjenek le az új aluljáróba, ott balra, majd onnan már menni fog, mikor felhangzott az a bizonyos kellemetlen sípszó, ami a vonatuk (illetve annak a vonatnak, amiről ők most lemaradtak) indulását jelezte. Ezt közösen megtekintettük, majd a családfő közölte, hogy akkor most inkább már bemegy az információhoz és megkérdezi, mi tévő legyen. Erről lebeszéltem, mert ott nagy dózisban érhette volna a sokk (épület állapota, idegen nyelvet nem beszélő, esetleg embereket nehezen viselő vasutas). Ehelyett a mundér becsületének védelmére keltem. Még mindig 15 percem volt az indulásig, így az Elvirán kerestem nekik másik vonatot és a lelkükre kötöttem, hogy kerüljék el a "sárga" aluljárót, mert abból csak baj lehet (fényes nappal talán nem rabolják ki őket, de érdekes alakokkal azért találkozhatnak). Közben fél füllel a hangosbemondót figyeltem, nehogy én is úgy járjak, mint ők.
A Railjet végül időben érkezett és indult is el, tele volt az országimázsunktól elbűvölt mosolygós turistával (persze lehet, hogy annak örültek, hogy végre elhagyják ezt az országot). Én meg már nemsokára Ausztriában suhanok és alig várom, hogy megérkezzek és felhörpintsek egy jó bajor sört.