2017. július 21., péntek

Foglaljon helyet

Ezen a héten a németek vendégszeretetét élveztem és mivel a szerdai napon semmilyen hivatalos programom nem volt, úgy döntöttem, hogy meglátogatom egy eredetileg fél évre kiutazott, majd tartósan külföldre szakadt haveromat Frankfurtban. Mi mással is mehettem volna, mint ICE-vel. Ezen a vonalon óránként egyszer van egy vonatpár, mivel korán kelni sem szerettem volna, de azért az utazás még így is 3 órát vesz igénybe (400 km!), így a 7 óra előtt néhány perccel induló vonatot választottam. Mivel hivatalosan nem voltam szabin, így elérhetőnek kellett lennem, illetve a csütörtöki napra még készülnöm kellett, úgy döntöttem, hogy asztalhoz foglalok magamnak ülőhelyet. Nem lepett meg, hogy ezt gyorsan és kényelmesen meg tudtam tenni online.
Előzetes regisztráció nélkül, átlátható felületen, könnyen érthetően és kezelhetően, csak ennyi kell.
Az utazás időpontja alapján hozta a vonatokat, megadtam, hogy hány ülőhelyet szeretnék, és már választhattam is a fenti módon, a 14 kocsi bármelyikébe. Ezzel szemben a MÁV oldalán ahhoz, hogy egyáltalán megtudjam, hogy van-e vonat, netán hely rajta, regisztrálnom kell, mert hát nehogy már csak úgy felelőtlenül össze-vissza üljenek az utasok ahová akarnak, netán előzetesen informálódjanak, mielőtt eldöntik, hogy vonatoznak-e. Van még hová fejlődni, na.
Ugyanez a MÁV implementációjában regisztráció és 8 kattintás után
Az út eseménytelenül telt, a kocsik tiszták voltak és persze mind a 14 meg is telt. A komfort messze egy repülőgép feletti szintet hozott. Mikor leegyeztettük a látogatást, gondolkodtam, hogy miről fogom kérdezni. Az egyik kérdésem a "végül miért ragadtál kint?" lett volna, de az elmúlt három napban olyan sok inger ért, hogy ezt végül értelmetlennek láttam feltenni. Persze itt sincsen kolbászból a kerítés, de egyrészt, ahová nem muszáj, semmilyen kerítést nem tesznek, másrészt ha tesznek is, az nem szögesdrót, itt abban hisznek, hogy felnőtt polgárok tudnak élni a felkínált szabadsággal és nem élnek vele vissza.

1 megjegyzés:

  1. Üdv!

    A MÁVnál sajnos nagyon el vannak cseszve a dolgok, mert az egy dolog hogy be kell regelni - ennek azért előnye is szokott lenni amikor amikor az asztalt vered a kedvezményért mert láthatóak az eddigi utazások. Oké ez még mindig csak a MÁV - de pl. Budapestről Nürnbergbe így sem lehet jegyet venni, mert Nürnberget nem ismeri az Elvira. Münchenig oké, aztán? Helyközi utazásaim tapasztalata alapján otthon már annak is örülök ha egy pénztáros nem akar átbaszni a visszajáróval, ezért lenne fontos egy normális online jegyfoglalási rendszer, ami - mint láthatjuk - létezik már, csak a MÁV baszik integrálni. Ami még érdekes hogy a a Keletiben vett nemzetközi jegyeket vagy leutazod vagy bukod, de vissza nem lehet váltani, míg ugyanezt a jegyet csak a DB-nél vásároltat 24 órával az utazás előtt simán visszaveszik 8€ kezelési költséggel. Nyilván az utána egy drágább jegy lesz már, hülyék lesznek nem visszavenni.

    Ugyanez a differencia a vonaton is tetten érhető. két-háromszázzal tekerő szerelvények, 10-15€-ért melegétel van - ami soknak tűnhet de - egy három eurós kávéhoz is elkérik a kocsi és ülésszámot, és mosolyogva hozzák ki és veszik fel a rendelést a szomszéd székről, pusztán mert a pincér arra járt.

    Hozzáteszem hogy amit Pusztaszabolcs és Székesfehérvár felől művel a MÁV ezekkel a sebes és zónázó vonatokkal Kökire - főleg hogy nyáron egy részük lemegy a Balcsira is - na az pl. nagyon tetszik. Igazi S-Bahn élmény!

    VálaszTörlés