Az átlag magyar férfi jobban ért a focihoz, mint két tucat Mészöly Kálmán együttvéve, szerencsére legtöbbjüket soha sem engedik közel egy igazi focicsapathoz, így is elég szörnyű a magyar labdarúgás állapota. Na de a meccsen, vagy a kricsmiben azért elmondhatja a véleményét.
Ami nekik a borozó, az az átlag modellezőnek az index fórum. Nem sokkal az után, hogy a magyar modellek topicban estek egymásnak, most a börze tapasztalatok volt soron. Az egész valahonnan onnan indult ki, hogy a Csíkos Műhelybe bevittek egy olyan mozdonyt, amit az egyik hetente megrendezésre kerülő kirakodós börzén sóztak rá egy illetőre.
Egyszer csak előkerült a "Tudodki", "Tudjukki" vagy "Akit nem nevezünk nevén", mert hát ahogy egy tisztességes kormánypárti politikusnak mostanában minden rosszról Soros jut eszébe, úgy vannak olyanok, akik szerint a vasút modellek piaca is kizárólag ettől a kalocsai illetőtől beteg. Nyilván "Pöty" viselkedése nem segíti elő, hogy a tisztelt modellezőkben jó vélemény alakuljon ki róla. Számomra egy elég ellentmondásos figura, amikor néhány évvel ezelőtt felbukkant, kezdetben úgy láttam, hogy kicsit felkavarja az állóvizet, és ez akár még jó is lehet. Azután sorra derültek ki a kisebb-nagyobb turpisságai és a végén szinte mindenkit sikerült magára haragítania. Valahogy az én szememben is úgy vált ellenszenvessé, hogy igazából sohasem volt vele ügyem. Az index fórumon hamar persona non grata lett, mert agresszív módon, a szabályokat felrúgva tukmálta a termékeit. Minden hirdetésben kiemelte, hogy számlát ad, de később kiderült, hogy a számlán nem modell termék szerepel, hanem valami más, így meg ugye a két év garancia (amit szintén mindig kihangsúlyozott) nem sokat ér, elég nehéz érvényesíteni, csak a jóindulatában bízhat a kedves vásárló.
Szóval "fúrómestertől" indult a diskurzus, és hamar előjöttek a föld alól a szakértők, akik mindenhez (jelen esetben a vasút modellekhez) értenek. Bevallom őszintén, voltak pillanatok, amikor már majdnem elszégyelltem magam, amiért nem támogatom a hazai modellezést azzal, hogy egy bizonyos modellboltban vásárolok (egyébként a netes árak felett 10-20%-kal). Egy nagy szériás modell esetében vicces volt azt olvasni, hogy aki például német webshopból vásárol az nem tökéletesen ugyanazt kapja, mint a hazai vasútmodellezést megmentő hazaiban. Az érvelés kb. így szólt: "vegyél drágán modellt, mert a profitból majd gyártanak neked új magyar modelleket". Muhaha, majdnem el is hittem.
Ezután a téma egyre inkább Fuggerth V43 gyártásának problémái felé kanyarodott, míg végül a jól értesültek meg nem mondták a frankót. Többen is tudni vélték, hogy a M&H és a Fuggerth cég közötti szerződés az oka mindennek. Kár hogy a közös pont csak az volt, hogy létezik, azt hogy mi áll benne, hatályos-e még, stb. pedig teljesen eltért, hát igen, a focihoz és a modellezéshez mindenki ért (vagy legalábbis sokan, ahogy a mellékelt ábra mutatja).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése